A csapat
ORVOSOK
dr. Bőr Tamás Klinikus kisállatgyógyász szakállatorvos
Magyar Kisállat Ortopédiai Egyesület tagja
Közel két éves dániai szakmai gyakorlat után a sors 1990-ben tette lehetővé számomra, hogy magánpraxist nyithassak a XVII. kerületben.
1997-2000 között a társállatok betegségeinek alaposabb tanulmányozásáért kisállat gyógyász szakállatorvosi diplomát szereztem az Állatorvos Tudományi Egyetemen. A Magyar Kisállat Ortopédiai Egyesület tagja vagyok.
A kezdetektől fogva kisállatokkal foglalkozom. Miután a praxis jelentős részét a kutyák és macskák gyógyítása teszi ki, ebben tettem szert a legnagyobb tapasztalatra. Ennek ellenére a többi kisállattal kapcsolatban is igyekszem mind szélesebb tájékozottságra szert tenni.
A gyógyászatnak minden ága érdekel. Mindennapi munkám során a diagnosztikai munkára nagy hangsúlyt fektetek, hiszen ez az alapja a helyes gyógykezelésnek. A mai napig minden új esetet kihívásnak tekintek, és igyekszem mindig napra kész tudással, a szakmai ajánlások szem előtt tartásával és megfelelő empátiával megközelíteni a problémát.
Szabad időmet túlnyomórészt a család tölti ki, gyakorta választjuk a városi nyüzsgéstől távoli természetjárást, síelést.
dr. Jakabos Gergely Klinikus kisállatgyógyász szakállatorvos
1993-ban diplomáztam Budapesten. Azóta a kisállat-praxisban dolgozom. 1997-ben csatlakoztam a Napkelet Állatorvosi Rendelő csapatához.
A szerteágazó feladatok közül tulajdonképpen bármelyikben otthon érzem magam, a műszeres diagnosztika, belgyógyászat és sebészet a szívem csücske. Több mint két évtizedes tapasztalatom a kisállat-gyógyászatban nem jelenti azt, hogy mindent tudok, igyekszem tudásomat folyamatosan bővíteni. Konferenciákon, szakkönyvekből és az internet segítségével megpróbálom követni a szakma hazai és nemzetközi fejlődését. 2013-ban Klinikus kisállatgyógyász szakállatorvosi diplomát szereztem.
Kevés szabadidőmet lehetőleg a szabadban töltöm, kirándulással, kertészkedéssel, kerékpározással. Rendszeresen sportolok, kedvenc sporttevékenységem az úszás, vizilabdázás és a vitorlázás.
dr. Fridél Zoltán Állatorvos

A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karát 2011-ben végeztem el. Diplomám megszerzése után vidéken helyezkedtem el kisállat-praxisban. A Napkelet Állatorvosi Rendelő csapatához 2014 augusztusában csatlakoztam. Nagyon örülök, hogy egy ilyen jól felkészült, fiatalos társaság tagja lehetek. Hivatásomon belül sok minden érdekel: otthon érzem magam mind a belgyógyászat, mind a lágysebészeti műtétek területén, de a már megszerzett tudás nem elég, folyamatosan keresem a lehetőségeket a továbbképzésre.
A munka után igyekszem minél több időt tölteni a szabadban. Szeretek túrázni, utazgatni, emellett amatőr szinten basszusgitározom és Paca nevű cicámat igyekszem ránevelni a helyes macska etikettre.
dr. Nyáry Daniella Állatorvos
Kisiskolás korom óta szerettem volna állatorvos lenni, ez az álmom 2015-ben, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán teljesült is. Tanulmányaim közben tudományos munkában is részt vettem, témámmal országos tudományos versenyen első helyezést értem el. Az egyetem alatt igyekeztem minél több helyen eltölteni gyakorlataimat, így sokféle tapasztalatot szereztem. Végzésem után rögtön a Napkelet Állatorvosi Rendelő csapatánál helyezkedtem el. A belgyógyászat mellett a laboratóriumi diagnosztika és bőrgyógyászat érdekel leginkább.
Szabadidőmben szeretek túrázni, olvasni és jókat enni. Két macskám van, Harley és Daeny.
dr.Tóth Evelin állatorvos
Már általános iskolás koromban is kedvenc tárgyam volt a biológia, majd gimnáziumban döntöttem el végleg, hogy állatorvosként szeretném kamatoztatni az állatok iránti szeretetemet. Az egyetemi éveim alatt sok időt töltöttem a sünök és élősködőik tanulmányozásával. Diplomámat 2016-ban vehettem kézhez a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán, majd a következő éveket egy vidèki kisállat-gyógyászattal foglalkozó rendelőben töltöttem. 2018. májusában csatlakoztam a Napkelet Állatorvosi Rendelő lelkes csapatához. Fő érdeklődési területeimen, a kutya-és macska belgyógyászatban és az egzotikus állatok gyógyászatában szereztem eddig tapasztalatot. Mivel igen közel állnak hozzám az aprò rágcsálók és hüllők is, célom, hogy széles körben űzhessem ellátásukat.
Szabadidőmben szívesen sportolok, lelkes teniszrajongó vagyok, mindennapjaimat egy spicc és cica színesíti.
Asszisztensek
Szirtes Évi
2018 óta vagyok a Napkelet Rendelő csapatának tagja. Mindig is imádtam az állatokat, 2007-től közel 10 évig nehéz sorsú kutyákat rehabilitáltam. Megfordultam a vendéglátásban és az íróasztal mögött is, de a szívem visszahúzott a négylábúakhoz. Nagy öröm számomra, hogy a munkámban is azt csinálhatom, ami a hobbim. Szabadidőmben szívesen kirándulok, fotózok. Otthoni kedvencként nyulaim és kutyáim vannak. Várom a kedves gazdikat kedvenceikkel a rendelőnk állatpatika és felszerelés üzletében!
Hardi Dominika
Az állatok iránti szeretetem már gyerekkoromban elkezdődött, és az óta is tart. Jómagam is egy örökbefogadott kutya boldog tulajdonosa vagyok.
2019. februárja óta vagyok a Napkelet Rendelő csapatának tagja. Célom, hogy segítsem kollégáim munkáját. Sok állat kezelésében és műtéti ellátásában közreműködtem, utóbbi áll hozzám talán legközelebb a munkámon belül. Fontos számomra, hogy a nálunk kezelt állatok biztonságban érezzék magukat, és a megfelelő odafigyelést kapják, így tudásomat konferenciákon és továbbképzéseken igyekszem bővíteni.
Bakos Betti
Kislány korom óta imádom az állatokat. Már iskola mellett is kutyákkal foglalkoztam, jelenleg több állat boldog tulajdonosa vagyok. Vannak kutyáim, mentett nyulaim, patkányaim és egy teknősöm. Számomra nincs különbség az állatok között, mindet egyformán szeretem. 2019. decembere óta vagyok a Napkelet Rendelő tagja. Szívügyem az állatok jólléte, igyekszem legjobb tudásom szerint segíteni. Nincs annál jobb érzés, mikor látni egy állaton, hogy jobban van, meggyógyul, és a gazdi is boldog. Hiszen ezért dolgozunk.